A magyar csapat győzelem nélkül zárta a tavalyi Eb-t, de a teljesítménye a két döntetlennel is bravúrosnak volt mondható. Ezt fejelte meg idén Marco Rossi csapata azzal, hogy nemcsak oda-vissza legyőzte az Eb-döntős Angliát, de vezeti a Nemzetek Ligája A-divíziójának legnehezebb csoportját.

„Volt egy kis ideje leülepedni a dolgoknak, de még én is csak próbálom feldolgozni, hogy a 6:3 óta először nyert Angliában a magyar válogatott, sőt 1928 óta a legsúlyosabb vereséget mértük az angolokra hazai pályán.
Fontos számomra, hogy történelmi rekordokat döntünk meg, de nem önmaguk miatt, hanem azért, amit jelentenek: hogy igenis képesek vagyunk ezekre a tettekre.”

„Korábban mondták nekem kollégák, hogy a magyar játékosokkal az a baj, hogy nem tudnak futni. Az már szemre is látszott, hogy a Nemzetek Ligájában legalább annyit, ha nem többet futottak a fiúk, mint a világklasszis ellenfelek, az pedig a statisztikákból derült ki, hogy minden ellenfelünknél többet sprinteltünk.

Az olasz kapitány szokás szerint kiemelte a csapategység szerepét a jó teljesítményben, és a dicséreteket elhárítva a játékosait méltatta.

„Én annyit tettem hozzá, hogy önbizalmat adtam nekik, mégis osztozom velük a közönség felénk áradó szeretetében” – tette hozzá nevetve Rossi, aki nem is tért ki a szeretethullám elől.

„Csütörtökön reggel a 6:15-ös géppel repültem Nápolyba, és hajnalban Ferihegyen egy nyugodt pillanatom nem volt, számolatlanul osztogattam az autogramokat és szelfiztem a hálás szurkolókkal. Még azt is elfelejtettem örömömben, hogy az angolok elleni meccs lefújása óta nagyjából öt órát aludtam.”

Korábban is nyaggattuk a kapitányt azzal a kérdéssel, hogy az eredmények vagy a csapatépítés-e a fontosabb a Nemzetek Ligájában. Most úgy fogalmaztuk át a kérdést, hogy mi miatt boldogabb: azért, mert a csapata feltörölte a pályát Angliával, és négy gólt lőtt idegenben, vagy azért, mert oda-vissza abszolút megérdemelten verte meg az Eb-döntőst. Rossi elmerengett a kérdésen.

Sokszor mondtam, hogy a futballban az eredmény a legfontosabb, és ezt a véleményemet tartom is. Ugyanakkor olyan ellenfelekkel találkozunk, amelyekkel szemben már közepes teljesítménnyel sincs esélyünk eredményt elérni, nemhogy rosszal. Ezért ezt a két dolgot most nem kell szétválasztani, mert a jó eredményekhez számunkra elengedhetetlen a jó teljesítmény.”

A wolverhamptoni oktatófilm levetítése előtt szüksége volt a bátorításra a csapatnak, mert a rendkívül erős terhelés miatt (tíz nap alatt a negyedik meccsét játszotta Angliában a válogatott) félő volt, hogy a játékosaink elfogynak, illetve az erőnlétileg előttünk járó ellenfél felőröl. Erre jött a 0–4, ami minimum kapitányi magyarázatra szorul.

„Sokan csak a játékosokat és a kapitányt látják a válogatottból, ami nem fair azokkal a stábtagokkal szemben, akiknek elengedhetetlen szerepük van a teljesítményünkben. Ezen a területen például a kiváló sport-fizioterapeutákat kell megemlíteni, akik a csapat mellett dolgoznak, az ő munkájuknak hála egyrészt pontosan tudtuk, ki milyen állapotban van fizikailag, másrészt a meccsre készen álltak a kulcsjátékosok. Nemcsak a futball csapatjáték, a válogatott felkészítése is csapatmunka” – mondta Rossi.

Miközben az angliai meccsről beszélgettünk, a kapitány felvetette, hogy amilyen jó napot fogtak ki a mieink, annyira rosszat az angolok, de hozzátette, Gareth Southgate kapitány arra használja a Nemzetek Ligáját, hogy a téli világbajnokság előtt a kiegészítő embereket tesztelje. Legalábbis a kezdőjében.

„Amikor már égett a ház, ellenfelünk elkezdte becserélni az Eb-döntős sztárjátékosait, így a lefújás pillanatában már egy olyan angol válogatott volt a pályán, amit nem túlzás a legerősebb csapatuknak nevezni” – mondta Rossi, akit emlékeztettünk rá, hogy neki a lefújás pillanatában öt NB I-es játékos (Dibusz, Fiola, Nagy Zsolt, Nego és Ádám Martin) volt a csapatában.

ez ugyanis azt jelenti, hogy jól érzik magukat a pályán, ismerik a posztjukat, tudják a szerepüket, de közben képesek csapatszinten gondolkodni. Ha ehhez még önbizalom és erőnlét is társul, akkor náluk jóval többre tartott futballisták ellen is eredményesek tudnak lenni, és persze velük együtt a csapatuk is.”

Rossi edzőként már többször bizonyította, hogy nemcsak képes a játékosait csúcsra járatni, de jó szemmel választ fiatalokat, akiket rendkívül gyorsan és hatékonyan épít be a csapataiba. Erről tanúskodik a saját akadémiájára építő Honvéddal nyert magyar bajnoki címe, a sikeres dunaszerdahelyi időszak az utánpótlásból szívesen merítő DAC-nál, és persze a magyar válogatott jelene is.

„Bízom a szememben, de nem szórom a meghívókat egyből, ha valakiben meglátok valamit. A mai edzők munkájának rendkívül fontos része az adatelemzés, és amikor azt mondom, hogy a stábommal ötven játékost tartunk szemmel, az nem pusztán azt jelenti, hogy látjuk őket játszani, hanem azt is, hogy tudjuk, mennyit futnak, mennyit sprintelnek. Ezen a területen a stábból az elemzőink vannak nagy segítségemre.

A mostani alapemberek közül Nagy Zsolt egyértelműen Rossi embere, de a tavalyi Eb-re még Schäfer András is csak a középpályásokat sújtó példátlan sérüléshullám miatt került be, sőt elsőre az is kockázatos lépésnek tűnt a kapitánytól, hogy Kádár Tamást Szalai Attilára cserélte a védelme bal oldalán. A játékosok alaposan meghálálták a bizalmat, Schäfer már topligában játszik, Szalai pedig hamarosan egy jó bajnokságból egy még jobba kerül. És ott van a Wolverhamptonban elképesztően nagyot játszó Ádám Martin esete is.

„Jó néhányszor megnéztem Martint, láttam, hogy vannak nemzetközi szintű készségei, de őszintén elmondtam neki, hogy bizonyos feltételeknek meg kell felelnie a meghívóhoz. A gólkirály azzal bizonyította elhivatottságát, hogy keményen dolgozni kezdett, sokkal többet futott és jobban segítette a csapatjátékot a klubjában, és amikor csatlakozott hozzánk, az is kiderült, hogy közénk illik.

Nagyon kedvelem Martint, igazi csapatember, de még mindig nem kész játékos. Jelenleg egy félórát tud játszani a válogatottban, de várhatóan egy erősebb bajnokságba fog igazolni, ami fizikálisan még nagyobb fejlődést jelent majd a számára, és ennek reményeim szerint a válogatottnál is hasznát látjuk majd.”

Nem varázsló, inkább coach

„Nincs semmiféle varázslat, sem titkos recept” – lombozott le minket a kapitány, amikor arról érdeklődtünk, hogyan fordulhatott elő a mieinkkel, hogy három ilyen kemény meccsel a lábukban az utolsó, angliai meccsen játszottak a legjobban. A mieink nemcsak fizikailag állták a párharcokat, de fejben is végig ott voltak a pályán, a koncentrációnak hála még ilyen arányban is megérdemelten nyertek, hiszen nagyon kevés helyzetet engedtek az angoloknak, miközben ők szinte hibátlanul használták ki a helyzeteiket.

„Negyvenöt évet töltöttem el a futballban, jártam néhány öltözőben, és kialakult a saját futballfilozófiám. Egy edző akkor tud sikeres lenni, ha a játékosai ugyanazt a filozófiát vallják, és ebből a szempontból rendkívül szerencsés kapitány vagyok, mert a magyar válogatott összetartó csapatot alkot.

– zárta a gondolatait a kapitány.

(Forrás: Mol Csapat, fotó: MLSZ)