Kikapott a magyar válogatott Szlovákiában, vereséggel kezdte az Eb-selejtezőt. Rossi kapitány szerint az döntött, hogy a kulcsszituációkban kiderült, jobb játékosaik vannak a szlovákoknak.

A vereség ellenére nem játszottunk rossz mérkőzést. Sok szempontból nem voltunk rosszabbak az ellenfelünknél, volt néhány nagy helyzetünk is a kilencven perc alatt. A második játékrészben jobban játszottunk, mint az elsőben, ám mindkét félidőben elkövettünk egy-egy nagy hibát, és ez vezetett végül a vereséghez.

Nem azt mondom, hogy féltünk az ellenféltől, de több önbizalommal, egyéniséggel kell játszanunk ahhoz, hogy sikeresek lehessünk. Küzdöttek, próbálkoztak a játékosaim, a második félidőben már jobban tudtunk hátulról építkezni.

 

Rossi a labdatartásban előrelépést szeretne, függetlenül attól, hogy milyen játékrendszerben játszik a csapat. A szélsőjátékkal nem volt elégedett, nem játszottuk meg elégszer a széleket, és amikor megtettük, nem voltunk elég agresszívek.

(Fotó: mlsz.hu)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon