A szlovák válogatott néhány játékosa szóvá tette a magyar szurkolók viselkedését, de még a játékosokat is kritizálták.

Csakfoci.hu szedte össze a szlovákok nyilatkozatait a magyarok elleni Eb-selejtező után. Martin Dúbravka, a szlovák válogatott egyébként remekül védő kapusának akadt gondja a szurkolókkal:

El kell ismerni, hogy remek hangulat volt. Meg kell azonban említenem, hogy az egész mérkőzés során különböző tárgyak repültek felém: érmék, flakonok, mogyoró. Ha mindent összeszedtem volna, egy vacsorát tudtam volna venni.

Csalódás számomra, hogy kifütyülték a himnuszunkat. Tudom, hogy a futball az emóciókról szól, de ilyet nem illik csinálni.

A szlovák lapok egyébként nem titkolták, a két csapat márciusi, nagyszombati meccsén a szlovák drukkerek is kifütyülték a magyar himnuszt.

„A srácokkal egymásra néztünk, hogy szól-e a himnusz, mivel semmit nem hallottunk belőle. A győzelmünk nem csak a horvátok elleni vereségre volt jó válasz, hanem a magyar szurkolók viselkedésére is.”

Ezt már Milan Škriniar jegyezte meg, de az Inter védőjének a felvidéki magyarokkal volt leginkább baja:

„Ezek szlovák emberek, akik a magyaroknak szurkoltak, ami szomorú.”

Dávid Hancko szerint a magyarok sokat fetrengtek:

„Dzsudzsák és Szalai nagyon szereti a földet, sokat estek.”

{https://player.hu/sport-3/marco-rossi-duhosen-birozott-meteres-lest-nem-vesznek-eszre/n

(Fotó: Stu Forster/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés