Dübörög az uborkaszezon, ami azt jelenti, hogy napi szinten jönnek az Mbappé-pletykák.

Kylian Mbappé tavaly nyáron mindenben megegyezett a Real Madriddal, az utolsó pillanatokban azonban meggondolta magát, és két évvel meghosszabbította a szerződését. A francia világbajnok új megállapodásában volt egy záradék, amely szerint az eredetileg 2024-ig szóló szerződés egy évvel meghosszabbodhat, ha a játékos is úgy akarja. Mbappé azonban nemrég közölte a PSG vezetőségével, hogy nem él ezzel az opcióval.

Mbappé közölte a PSG-vel, hogy nem akar hosszabbítani

Florentino Pérez most valahol mosolyog.

Ez röviden azt jelenti, hogy a Párizsnak két opciója van: idén nyáron eladja Mbappét, vagy jövő nyáron ingyen elengedni. Közben a Real Madrid továbbra is érdeklődik a támadó iránt, egészen idáig azonban azt lehetett olvasni, hogy a Madrid inkább kivárna. Az ő helyzetüket az komplikálja, hogy Karim Benzema Szaúd-Arábiába igazolt, így jelenleg nincs kezdőcsatára Ancelottinak.

A Mundo Deportivo – francia forrásra hivatkozva – arról ír, hogy a két klub már megegyezett.

A PSG tulajdonosa beleegyezett a játékos eladásába, az ára pedig 200+50 millió euró lehet. Ebből a 200 millió a garantált, az 50 millió a különböző bónuszokra vonatkozik.

Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy a transzfer mikor jöhet létre, és meglepődnénk, ha itt véget érne a sztori, és nem húzódna el legalább hetekig, de akár hónapokig is.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve