Sajtóértesülések szerint az ír ketrecharcos hamarosan aláírhatja a szerződését, amelynek értelmében még az idén verekedne egy nagyot Nate Diaz ellen.

Már hetekkel korábban is felröppentek olyan hírek, hogy a két harcos között összejöhet a harmadik, mindent eldöntő ütközet. Kétszer ugyanis már találkoztak a ketrecben, első alkalommal Diaz nyert, míg a második felvonásból McGregor került ki győztesen. Az alábbi videóban azt is megnézheted, hogyan alakult ez a két kegyetlen meccs.

A lényeg tehát az, hogy egymás ellen döntetlenre állnak, ez pedig nem maradhat így sokáig. Ki kell derülnie, melyikük a jobb harcos, ehhez pedig kell egy harmadik csata. Most úgy tűnik, hogy hosszú idő - és egy kis kitérő - után az ír visszatérhet oda, ahová igazából való, vagyis az oktagonba.

A hírek szerint a meccsre december 30-án kerülhet majd sor, méghozzá Las Vegasban.

Állítólag McGregor közeli barátai és családtagjai annyira biztosak benne, hogy összejön ez a párharc, hogy már le is foglalták az útjukat a városba. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, annyi biztos, hogy szívesen megnéznénk ezt a mindent eldöntő, harmadik menetet.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés