Idén már láttunk ilyet, Szocsiban minden idők legdrágább téli olimpiájával sem sikerült elkészülni sem időben, sem megfelelően, most meg Brazíliában akadnak gondok. A Bild riportere Sao Paulóban járt, ahol láthatóan eléggé ki van centizve az építkezés.

Torsten Rumpf Sao Paulóban járt, körülnézett a vb-stadionban, és nem örülhetett annak, amit látott. Masszív malterozásba, festésbe, székszerelésbe, falazásba futott bele, a pálya talaja pedig cseppet sem tett rá jó benyomást, néhol túl kemény és száraz. Szűk négy nap múlva, június 12-én ebben a stadionban lesz a megnyitó – a melósokra négy nap arconpörgés várható. És ezt csak Sao Paulo, sajnos akad még pár vébélétesítmény, ahol hasonló ütemben zajlik a készülődés.

Az aréna építése egyébként 2011-ben kezdődött és 400 millió eurót költöttek rá, ennek ellenére láthatóan eléggé kicentizték az átadást. Csütörtökön 61 000 nézőt várnak a nagyszabású megnyitóra, az nem kétséges, hogy nagy bulit csapnak majd a brazilok, 1200 ember dolgozik azon, hogy ütős legyen nyitóünnepség, 600 előadó gyakorolok, köztük táncosok, akrobaták, trambulinosok, capoeira táncosok és gólyalábasok. Unásig lesz szamba is, a műsor végén pedig felcsendül a vébé hivatalos dala, a We Are One (Ole Ola), amit Pitbull és Cláudia Leitte ad elő (Jennifer López lemondta a fellépést), és nálunk már láthattad – tanuld meg a szöveget, nem lesz nehéz.

Az Arena Corinthiansban a Brazília–Horvátország meccsel rajtol a vb. Mit tippelsz, nyernek a házigazdák? Az iksz 5,10-szeres pénzt hoz, gondold meg!

(Forrás, fotó: Bild, Hans-Jürgen Schmidt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
10% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
40% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés