Van tök és becsület, jár a pacsi.

Zidane kijelentette, hogy nem számol Gareth Bale-lel, így az egykori csúcsigazolást próbálják elpasszolni. Ez azonban jóval nehezebb feladat annál, mint gondolnánk, mert ugyan a walesi nem felejtett el focizni, viszont a heti 600 ezer fontos fizetéséből nem szeretne engedni.

Leginkább cserealapként ajánlották fel eddig a támadót (Pogbáért és Mbappéért is), de egyelőre nincs döntés a sorsáról. Most azonban elképesztő ajánlat érkezett Kínából Bale-nek:

hetente 1,2 millió fontot kereshetne, tehát évente 62,4 milliót.

A walesi nem is késlekedett a válasszal:

szó sem lehet róla, kizárt, hogy a kínai Super League-be igazoljon.

Amennyiben el kell hagynia a Real Madridot, akkor az európai topligák egyikébe, egy másik nagy klubba akar igazolni.

Van, amikor nincs az a pénz.

Gareth Bale szerint a profi futballisták olyanok, mint a robotok

A Real Madrid walesi szélsője szerint profi futballistaként totálisan elveszítette a szabadságát.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés