Talán véget ér ez a kutyakomédia, amit a bolgárok produkálnak már egy hete. Jelen állás szerint mégis lesz meccs – de még van két nap, bármi történhet.

Másfél héttel a magyar válogatott szempontjából különösen fontos Eb-selejtező előtt Szófiából áttették a meccset Plovdivba a bolgárok, majd tegnap, tehát három nappal a meccs előtt jelezte Plovdiv, hogy mégsem rendezi meg az Eb-selejtezőt.

Alighanem elmarad a bolgár–magyar, meccs nélkül juthatunk ki az Eb-re

Szófia után Plovdiv is kihátrált, meccs nélkül lehet meg a három pont.

Azonnal beszállt Kardzsali is, de ők sem voltak alkalmasak a rendezére. De nem akarták, hogy elmaradjon a meccs, így most, két nappal kezdő sípszó előtt ismét módosítottak:

Szófiában rendezik meg csütörtökön a Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt.

Az UEFA ma délelőtt arról tájékoztatta a magyar szövetséget, hogy a bolgár szövetség kérésére zárt kapuk mellett rendezik meg a meccset. A találkozó magyar idő szerint 18 órakor kezdődik.

Amit a rendező szövetség művelt az elmúlt hetekben, példátlan, teljes mértékben indokolatlan és súlyosan sportszerűtlen.

Még egy családi nyaralást sem lehet így megszervezni, nemhogy egy komoly téttel bíró, emberek sokaságát érintő és milliókat érdeklő nemzetközi labdarúgó-mérkőzést. A bolgár szövetség lehetetlen helyzetbe hozta az UEFA-t és a magyar szövetséget is: kihasználva, hogy mindkét szervezet a sportszerűséget tartja szem előtt, és minden esetben arra törekszik, hogy a pályán dőljön el a továbbjutás kérdése – írta az MLSZ a honlapján.

A magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban. A szerbeknek 13, a montenegróiaknak 8, a litvánoknak 6, a bolgároknak 2 pontjuk van. A szerbek és a litvánok már csak egy meccset játszanak, a magyarok a bolgárok után a montenegróiakkal csapnak össze vasárnap a Puskás Arénában.

Ha a magyar válogatott a két meccsen egyetlen pontot szerez, a többi mérkőzés eredményétől függetlenül kijut a jövő nyári, németországi kontinensviadalra.

Minden változott a bolgár–magyaron: más helyszín, más időpont és zárt kapuk

Mindent megváltoztattak a bolgárok másfél héttel a meccs előtt.

(MTI, MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
17% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés