A D-csoportban ma és holnap is egy-egy meccset játszanak. A törökök a horvátok ellen kezdenek, míg a címvédő spanyolok holnap a csehekkel játszanak.

Törökország–Horvátország

  • 15.00; Tv: M4 Sport
  • Helyszín: Párizs, Parc des Princes
  • D-csoport, 1. forduló
  • Játékvezető: Jonas Eriksson

A törökök a selejtezőben a csehek és Izland mögött a harmadik helyen jutottak tovább, otthon például egy hármast gurítottak a végül ki sem jutó hollandoknak. A felkészülésük jól sikerült, az Eb-résztvevők közül az osztrákokat és a svédeket is megverték – egyedül Angliától kaptak ki.

A horvátok az olaszok mögött, Norvégia előtt végeztek a H-csoport második helyén, az olaszokkal kétszer is ikszeltek, és csak egyszer kaptak ki. A felkészülés során velünk 1–1-et játszottak, emellett pedig három meccset is behúztak.

Mandzukic ma is villanhat

A játékosállományt figyelembe véve a horvátok állnak jobban: Modric, Rakitic, Mandzukic mind topjátékosnak számít. A török csapat viszont nagyon masszív, és náluk is ott van Arda vagy Yilmaz. A középpályán hatalmas harc lesz, de Horvátország dominálni tud majd, és ezért megnyeri a meccset.

Várható kezdők:

Törökország: Babacan – Gönül, Balta, Topal, Erkin – Inan, Tufan, Turan, Ozyakup, Calhanoglu – Yilmaz

Horvátország: Subasic – Srna, Corluka, Vida, Vrsaljko – Badelj, Modric, Rakitic – Kovacic, Perisic, Mandzukic

Tipp: Törökország–Horvátország V 2,00

Spanyolország–Csehország

  • Hétfő, 15.00; Tv: M4 Sport
  • Helyszín: Toulouse, Stadium de Toulouse
  • D-csoport, 1. forduló
  • Játékvezető: Szymon Marciniak

A spanyolok az előző két Eb-t behúzták, és idén is az esélyesek között szerepelnek – annak ellenére, hogy a keretből rengeteg nagy sztár maradt ki. A selejtezőt könnyedén abszolválták, öt ponttal megelőzték a szlovákokat, és mindössze egyszer kaptak ki. A felkészülésük viszont már nem volt annyira fényes, a románokkal csak egy döntetlent játszottak márciusban, néhány napja pedig a grúzoktól kaptak ki otthon.

Tőlük nem kell tartsanak a csehek

A csehek a már említett törökökkel voltak egy selejtezőcsoportban, és meglepetésre 22 ponttal megnyerték a hatost. A felkészülésük nekik is felemás volt, az oroszokat ugyan legyőzték, de Észak-Koreától meglepetésre kikaptak.

Az előző négy egymás elleni meccsből a spanyolok hármat is megnyertek, és ez nem lesz másként most sem. Nézett már ki jobban ez a spanyol csapat, de még így is piszok erősek. Annyira, hogy kettővel legyőzik a cseheket.

Várható kezdőcsapatok:

Spanyolország: Casillas – Juanfran, Ramos, Piqué, Alba – Koke, Busquets, Iniesta – Nolito, Morata, Silva

Csehország: Cech – Limbersky, Kadlec, Sivok, Kaderábek – Plasil, Darida, Dockal, Kolár, Krejci – Necid

Tipp: Spanyolország–Csehország (0–1) H 2,25

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában