A több poszton bevethető magyar játékos most egy újabb pozícióban léphet pályára.

Szoboszlai Dominik első szezonjában középső középpályásként, tavaly leginkább tízesként lépett pályára, idén pedig ismét visszavontabb szerepben játszott eddig. Most azonban egy újabb poszton tűnhet fel, legalábbis a Liverpool edzője, Arne Slot erről beszélt, amikor a nyáron igazolt jobbhátvéd, Jeremie Frimpong sérüléséréről kérdezték:

„Két sérültünk is van a poszton, de szerencsére többen is tudnak ott játszani. Legutóbb Endo kapott néhány percet, de Szoboszlai is tud ott játszani, szóval több lehetőségünk van Frimpongot pótolni”

– mondta Slot.

Szoboszlai a felkészülési szezon elején játszott már jobbhátvédként, és most akár hivatalos meccsen is lehetőséget kaphat a védelemben. Frimpong egyébként a bajnokság első fordulójában, a Bournemouth ellen sérült meg, a hírek szerint néhány hetet kell kihagynia.

A Liverpool legközelebb hétfőn, a Newcastle otthonában lép pályára.

Ez is érdekelhet:

Kerkez Milos bekerült a Premier League álomcsapatába

A játékosok szavazatai alapján a magyar válogatott védője bekerült az előző szezon álomcsapatába.

Szoboszlai elbeszélget az önző Szalahval

Nyilván nem konfliktusra kell gondolni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
4% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
16% 8-10 éve
44% +10 éve