A brazil egy évet húzott le Torinóban, majd kicseszett Guardiolával és a PSG-hez igazolt.

A  L’Équipe-nek adott interjújában pedig beszélt az előző szezonról, szerinte sok problémája volt, a pályán és azon kívül sem értették meg őt.

Az egyik legnagyobb gondja amúgy a zene volt az olaszoknál. Figyelj:

„Nem vagyok őrült, minden szabályt nem akarok megváltoztatni, de azt nem tudtam feldolgozni, hogy a Juventusnál megtiltották, hogy zenét hallgassunk az öltözőben. Én egyszerűen nem tudok zene és tánc nélkül élni.

Mondta Alves, és ez az indok még akkor is érdekes, ha tudjuk, milyen a brazil temperamentum. Persze beszélt arról is, hogy végül miért nem a Cityhez igazolt:

„Beszéltem Guardiolával, vagyis azt mondanám, hogy én beszéltem hozzá. Nem tudom, értett-e bármit abból, amit mondtam. A PSG olyan jövőképet vázolt fel, amire nem tudtam nemet mondani.”

Mi pedig lefordítjuk: a jövőkép alatt a pénzt értette a brazil, a franciák kétszer akkora fizetést ajánlottak neki, mint Guardiola Cityje. Persze a választásával különösebb gond nincs (leszámítva azt, hogy a Cityvel kicseszett), már mindent megnyert, és 34 évesen nem tudott nemet mondani az évi 13,5 millió eurónak.

Guardiola azóta már világrekordért talált új védőt:

A Manchester Cityé a világ legdrágább védője

Miután Dani Alves kicseszett Guardiolával, Pep felszívta magát és minden idők pénzét odaadta egy másik jobbhátvédért.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés