Hiába igazolta le Griezmannt, a Barcelona továbbra is csatárt keres, továbbra is Suárez pótlása az egyik prioritás.

A Barcelonánál már tavaly is téma volt Luis Suárez pótlása, és úgy tűnik, hogy a következő átigazolási időszakban is az lesz. Az uruguayi 32 éves, és bár az előző két meccsen nagyszerűen futballozott, összességében azért már jóval több olyan meccse van, ahol nem hozza azt a szintet, amit korábban tudott.

Helyettese továbbra sincs, ugyan érkezett Griezmann, de a francia azért más típusú játékos, a Barcelona meg közben továbbra is keresi a megfelelő alternatívát Suárez pótlására.

Az As szerint négy játékos szerepel a klub kívánságlistáján.

Lautaro Martínez

Az Internazionale 22 éves argentin csatárát már egy ideje figyeli a Barcelona. Martínez többnyire kezdő az Interben, ráadásul a két csapat BL-meccsén néhány hete gólt rúgott, jól játszott. Piaci értéke 40 millió euró, de szinte elképzelhetetlen, hogy ennyiért elengedje az Inter.

Rafael Leao

Az Inter riválisának, a Milannak frissen igazolt portugál csatára Leao. A mindössze 20 éves tehetség nemrég gyönyörű gólt rúgott a Serie A-ban, ennek ellenére nem alapember az idén is szürke Milanban. Ő inkább még a jövő, Lautaro Martínez viszont már a jelen is. Piaci értéke 22 millió euró.

Donyell Malen

A spanyol sajtó szerint a holland PSV Eindhoven 20 éves csatára szerepel a Barcelona kívánságlistájának első helyén. A már a holland felnőtt válogatottban is bemutatkozott Malen idén kilenc bajnokin tíz gólt rúgott és kiosztott két gólpasszt. Leginkább a pálya közepén érzi jól magát, de szélen is tud játszani, piaci értéke jelenleg 18 millió euró.

Victor Osimhen

A Lille 185 centi magas, 20 éves nigériai csatára nemrég került fel a Barcelona radarára. Osimhen nagyszerűen kezdett a francia bajnokságban, kilenc meccsen már hét gólja van. Jól fejel, a kapu előtt magabiztos, a Ligue 1 idei szezonjának egyik nagy felfedezettje lehet. Piaci értéke 13 millió euró.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
8% Naná, és nagyon keményen.
42% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés