A spanyolok elleni felkészülési meccs előtt nyilatkozott Lionel Messi. Több érdekes dologról is beszélt.

  • Az előző világbajnokságról azt mondta, óriási csalódás volt a döntőben kikapni, de nem érzi úgy, hogy tartoznának a szurkolóknak, hiszen mindent beleadtak.
  • A németek elleni döntőt azóta sem nézte vissza, de emlékszik, hogy volt egy helyzete, ahol borzasztóan találta el a labdát.
  • Szerinte jelenleg Argentína nincs a favoritok között. A spanyolok, a németek, a brazilok és a franciák is előttük vannak – nála ez a négyes a favorit.
  • Dybalával szerinte teljesen normális a kapcsolata. A Juve támadója klubjában ugyanazon a poszton játszik, mint Messi, a válogatottban viszont inkább baloldalon kap lehetőséget, amihez nincs hozzászokva. Ezt nemrég egy interjúban is elmondta, Messi azonban megérti Dybalát, szerinte semmi gond kettejük között.

Argentína ma a spanyolokkal játszik felkészülési meccset 21:30-tól, sokáig úgy volt, hogy Messi sérülés miatt hiányozni fog, a legújabb hírek szerint viszont vállalja a játékot.

Az argentinok edzője szerint:

Messinek olyan a világbajnokság, mintha pisztolyt nyomnának a fejéhez

Óriási a nyomás Messin a világbajnokság előtt.

(ESPN)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ennek a kvíznek csak akkor kezdj neki, ha nagyon képben vagy a focival

Nemzeti hős lett a bosnyák srácból, aki a sorsdöntő vb-selejtezőn ellopta az olaszok kapusának puskáját

7 labdazsonglőr futballista az ezredforduló környékéről, aki hiányzik a mai futballból

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
15% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
26% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés