Ezt a El Chiringuito TV információ alapján lehet tudni, egyelőre kezeljük fenntartással. De minimum hihető.

A Blaugrana írta meg, hogy a Roma ellen ritka kínos kiesés után az öltözőben úgy általában véve a letargia volt az úr, kivéve a hangadó esetében: Messi állítólag beleállt Ernesto Valverdébe. Az argentin erősen kritizálta az edző taktikáját, beszari döntéseit.

Messi a támadások és a letámadások elmaradását kérte számon a vezetőedzőn.

Iniesta és Piqué véleménye is ez volt, tehát a csapat három guruja egyaránt az edzője ellen beszélt, és hát az eredményt figyelembe véve nem kérdés, kinek, kiknek van igaza. A Barcelona mélyen tudása alatt játszott, egész egyszerűen ki akarta húzni a meccset, valahogy megtartani az előnyt, de a gyáva hozzáállás visszaütött.

Arról is írnak, hogy

a fentiek miatt az edző és a csapat közötti eddigi egyensúly megbomlott, a kölcsönös bizalom megrendült. És ennek komoly következményei lehetne a szezon végén.

Néhány katalán sportoldal (Sport, Mundo Deportivopedig azt írja, a klubvezetés is lép a nem várt kiesést követően:

minden szerződéshosszabbítási tárgyalást befagyasztanak

– így például Umtitinek is várnia kell. Vagy aláír máshova.

A Cadena SER is úgy tudja, hogy az FC Barcelona vezetősége nem kíván túllépni a vállalhatatlan teljesítményen és kiesésen, szerintük is komoly következményekkel járhat ez az égés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes beérte Cristiano Ronaldót a Manchester Unitednél

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
78% Igen
13% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni