A Juventus–Barcelona Bajnokok Ligája-döntőben Lionel Messi újabb történelmi rekordokat döntögethet, mondjuk ez az ő esetében nem nagy szám, na de akkor is elképesztő dologra készül.

  • Szóval, ha a Barca győz, akkor az argentin zsenin begyűjti negyedik BL-trófeáját. Ennyit pedig csak Clarence Seedorf birtokol, aki az Ajaxszal, a Real Madriddal és az AC Milannal is örömködhetett, utóbbival ráadásul kétszer is. Elég durva, nem?
  • Aztán, ha Messi valami csoda folytán még gólt is lő a fináléban, akkor ő lesz az egyetlen olyan játékos a világon, aki három BL-döntőben is betalált (2009-ben és 2011-ben a Manchester United kapuját vette be). Ebben az esetben pedig Raúl, Samuel Eto’o és Cristiano Ronaldo pedig csak a második helyre lenne jó ezen a listán.

Viszont, ha a BL-előd BEK-érát is belevesszük a dologba, akkor  Alfredo Di Stéfano a csúcsok csúcsa, aki öt európai kupadöntőben játszott és mindegyiken szerzett gólt, összesen 7-et, amivel egyébként holtversenyben van Puskás Ferenccel.

És Messi még mindig csak 27 éves.

Na, most már ezért is várhatjuk nagyon a Juventus–Barcelona BL-döntőt. Neked van már tipped? Fogadtál is már? Azt azért ne felejtsd majd el megtenni, mondjuk ITT.

Amúgy már azt is nagyon várjuk, hogy Cristiano Ronaldo után róla is kiderüljön, hogy mégiscsak ember.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
50% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés