Messi nemcsak Neymarról és Dembéléről beszélt a RAC1-nek adott interjújában, hanem egy súlyos titkot is elárult.

Neymarról elmondta, hogy nagyon szerette volna, ha visszaigazol, mert kell a csapatba a minőség, de a pletykákkal ellentétben semmi baja Griezmann-nal. Mert szerinte a francia is világklasszis, csak neki több idő kell a rendszerbe szokni.

Ez a közelmúlt és a jelen, azonban súlyos dolgokat mesélt az öt évvel ezelőtti időkről. Akkortájt rászállt az adóhatóság, sőt felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

„Volt olyan időszak, amikor nagyon belefáradtam a kialakult körülményekbe. Vannak az ember életében ilyen pillanatok. Nekem több ilyen is volt, különösen 2013 és 2014 között, amikor sok problémám volt a spanyol hatóságokkal. Én voltam az első, akit ilyen ügyben elővettek, ezért példát akartak statuálni. Nehéz időszak volt, nagyon örülök, hogy a gyerekeim még kicsit voltak és nem hallottak erről az egészről. 

És igen, akkoriban elgondolkodtam a távozáson. Nem a Barça miatt, hanem mert nem akartam Spanyolországban maradni.

Rosszul bántak velem, és nem akartam itt maradni. Akkor egyszerűen szükségét éreztem a felfrissülésnek. Több klub is érdeklődött, de konkrét ajánlatot soha nem kaptam, mert valahol mindenki jól tudta, hogy igazából maradni akarok, ez az otthonom.”

De a drukkerek most már megnyugodhatnak, Messi Barcelonában akarja befejezni a pályafutását.

„Az a tervem, hogy hosszú ideig itt maradok. Mindig is ez volt, és ez nem változott. Egyre tisztább számomra, hogy innen fogok visszavonulni. Miattam, a klub miatt és a családom miatt is. Nagyon jól érezzük magunkat itt, a gyerekeimnek itt vannak a barátai, nem akarom, hogy ez megváltozzon. Nekem át kellett élnem azt, hogy idegen helyre költöztem, nem akarom, hogy ők is átéljék ugyanezt. Úgy gondolom, itt maradhatunk életünk végéig, nem csak addig, amíg a pályafutásom tart.”

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
16% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
25% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés