Wayne Rooney, a Manchester United korábbi klasszisa gondolja így.

A Manchester United előző szezonja is csalódást keltően sikerült, Mourinho kirúgása után Ole Gunnar Solskjær vette át a csapatot, és bár jól kezdett a norvég, végül csak hatodik lett a United a Premier League-ben.

Olének az lesz a feladata, hogy felépítsen egy keretet. Nem hiszem, hogy egy vagy két százmilliós játékos megoldaná a Manchester United problémáit. Leigazolhatod Ronaldót, Messit, Ramost vagy Bale-t 350 millió fontért, de maximum két jó évet tudsz kihozni belőlük.

Mondta Rooney, aki nyilván arra gondolt, hogy az említett játékosok egyike sem fiatal már, hosszútávú projektet egyikre sem lehet felépíteni.

Szerinte a klubnak néhány fiatal, de komoly potenciállal rendelkező futballistára van szüksége. És ha már megvan a megfelelő mag, akkor köréjük lehet egy versenyképes csapatot építeni.

Maradona szerint új edzőre lenne szüksége az MU-nak, és tud is egy megfelelő jelöltet:

(Fotó: Getty Images; via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.