Első meccsét játszotta világbajnokként Lionel Messi, rögtön gólt rúgott.

A vb utáni pihenője után először lépett pályára hivatalos meccsen Lionel Messi. A most már világbajnok argentin visszatért a Paris Saint-Germainhez, és az Angers elleni bajnokin ott volt a kezdőcsapatban is. A PSG különösebb probléma nélkül 2–0-ra nyert, Ekitiké szerezte a Párizs első gólját, majd a hajrában betalált Messi is:

Ez is érdekelhet:

A pillanat, amikor Messiben tudatosult, hogy világbajnok lett

Természetesen volt egy kamera, amelyik Messit vette, miközben Gonzalo Montiel berúgta a tizenegyest, amellyel Argentína világbajnok lett.

Lionel Messi lett a világbajnokság legjobb játékosa

Nem nagy meglepetés, parádés tornája volt az argentinnak.

A vb-cím után Lionel Messi meggondolta magát, mégsem vonul vissza a válogatottól

A torna előtt azt mondta Messi, hogy ez lesz az utolsó vb-je, majd azt is, hogy a döntő az utolsó meccse. A világbajnoki címet azonban szeretné élvezni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hansi Flick szerint egy teljesen jogos tizenegyest vettek el a Barcelonától a Bajnokok Ligájában

A Liverpool simán kikapott a PSG-től a BL-ben, Szoboszlai Dominik ennek ellenére bizakodó

„Végtelenül idegesít, amikor Vinícius Júniort látom”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.