James Milner, a Liverpool angol futballistája már több alkalommal játszott Lionel Messi ellen, erről beszélt a BT Sport egyik műsorában.

Milner és Messi legutóbb a tavalyi BL-elődöntőben futottak össze, a barcelonai meccsen szenzációsan futballozott az argentin, a visszavágón viszont a Pool felmosta a padlót a Barcával, így végül Milnerék jutottak a döntőbe, amit később megnyertek.

Ott van az a srác (Messi) a másik csapatban, és nagyon nehéz úgy futni, hogy közben összezárd a lábaidat, könnyen hülyét tud csinálni belőled.

Mondta Milner, aki azzal poénkodott, hogy mennyire nehéz megállítani Messit cselezés közben. Majd azt is hozzátette, hogy az argentin kivételes játékos, mindig borzasztóan nehéz ellene játszani.

Milner korábban a Man. Cityben is játszott, egy BL-meccsen Messi nagyon becsapta, erre gondolt, amikor azt mondta, nehéz összezárni a lábakat:

(BT Sport)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni