A hét közepén hármat rúgott az argentin válogatott Olaszországnak, vasárnap este pedig az észteknek gurított ötöt. Mindet Messi, aki így feljebb lépett a góllistán.

Persze Észtország legyőzésére azért nem kapjuk fel a fejünket, de az azért jól látszik, hogy Argentína kezd összeállni. Meg az is, hogy Lionel Messinek jobban fekszik a válogatott játékosa, mint a PSG-é. Az olaszok ellen két pazar gólpasszt adott, most meg rúgott öt gólt.

Két gólpassz és kiváló teljesítmény, Messinek nagyon ment az olaszok ellen

Mutatunk egy videót Lionel Messi Olaszország elleni teljesítményéről.

Ezzel az öt góllal pedig Lionel Messi megelőzte Puskás Ferencet a válogatottban szerzett gólok örökranglistáján.

Az argentin Cristiano Ronaldo, Ali Daei és Mokhtar Dahari mögé ért fel a negyedik helyre a 86 góljával, Puskás Öcsi bácsinak 84 gólja van.

Az első még csak egy tizenegyesből született, aztán viszont rendesen felvágta a rövidbe.

A mesterhármas jobblábbal jött össze.

A negyediket mesterien csinálta, igaz, nem nehezítette meg a dolgát a megálló észt védelem.

A mesterötös pedig egy flipperezés után állt össze.

Korai még temetni Messit, annál is inkább, mert azóta kiderült, miért ment neki gyengébben a Ligue 1-ben.

„A koronavírus nyomokat hagyott bennem. Visszajöttem, de másfél hónapig nem is tudtam futni, mert a tüdőmre is hatással volt. Hamarabb tértem vissza, mint kellett volna, és az állapotom rosszabb is lett. Túl korai volt újra pályára lépnem, ami végül visszavetette a felépülésemet.”

Így bolondította a védőket a 8 éves Lionel Messi

Már akkor látszott, hogy különleges tehetség.

(Fotó: Juan Manuel Serrano Arce/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Sallai Roland csapata őrült meccsen, hosszabbítás után ejtette ki a Juventust a BL-ből

Keane a Fradi sorsdöntő visszavágója előtt: Én és a futballisták is tudják, mi kell a győzelemhez

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés