Több mint egy év után nem kezdett egy bajnokin Messi, de mégis ő nyerte meg a Barcának a Betis elleni meccset.

Messi a szünetben 1-1-es állásnál állt be, és rögtön villant. A 49. percben gólt rúgatott azzal a Griezmann-nal, aki az első félidőben három ziccert és egy tizenegyest hibázott. Az argentin úgy villant, hogy labdába se ért:

Később tizenegyesből betalált Messi, majd pedig megrúgta a szezon első akciógolját:

Dembélé szerezte egyébként a Barca első gólját, az sem volt csúnya:

5-2 lett a vége, a Barcelona zsinórban négy nyeretlen bajnoki után tudott ismét győzni.

Spanyol bajnokság:

FC Barcelona-Betis 5-2 (1-1)
Gólszerző: Dembélé (27.), Griezmann (49.), Messi (61., 82.), Pedri (90.) ill. Sarabia (45.), Loren (73.)

Szintén Messi:

Ha Messi a Barcelona játékosa akar maradni, le kell mondania fizetése egy részéről

Persze ez egy elég nagy ha, ismerve a nyáron történteket, de ha mégis aláírja az új szerződését Messi, akkor kevesebb fizetést fog kapni, mint korábban. Legalábbis a Barcelona elnöki székére pályázó Toni Freixa szerint.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Fradi edzője szerint a Ferencváros versenyképes kihívója volt a Tottenhamnek

Világbajnok lett a Veszprém!

A tartalékos Tottenham is erős volt a Fradinak

További cikkeink a témában