Arcoskodni akart, de kicsit kontraproduktívra sikerült a lopott messizés.

Olympique Lyon 5–0-ra szétszedte a legnagyobb ellenfelét a Saint-Étienne-t, ráadásul idegenben, és ezzel elég keményen vissza is élt Fekir.

Két gólt rúgott a támadó, a másodiknál túltolta picit az ünneplést, Messinek hitte magát, de nem jókor, nem a jó helyen – 5–0-nál nem illik, Saint-Étienne sem egy lyoninak, de egy Fekirnek sem, mert közel sem Messi, aki az 500. gólja után csinálta ezt:

Fekir is megirigyelte, felmutatta világhíres mezét a St-Étienne-drukkereknek, csak épp olyan masszív provokációnak érezte a hazai közönség, joggal, hogy azonnal el is indult a pályára.

A rendőrök gyors és hatékony munkájának köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj, megvédték a Lyont és Fekirt, de fél órára leállt a meccs.

A Lyon edzője, Bruno Génésio nem örült játékosa arcoskodásának: „Szerénynek kell maradnia, ez nem volt szép tőle. Tönkretette az estét. Kár, hogy ez történt. Semmit sem érünk el azzal, ha provokáljuk az embereket. Mi sem örülnénk, ha velünk ezt tennék.

Le is cserélte Fekirt.

Egyébként nem az ő egyetlen, aki Messit utánozta:

Ronaldo megelőzte Messit

Azért lehet fájó, mert éppen a Camp Nouban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
19% Nem, tök jó, hogy van.
60% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés