Jake Paul simán kibokszolta Mike Tysont.

A világ egyik leghíresebb sportolója, a korábbi többszörös nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Mike Tyson 58 évesen újra a ringbe lépett, ellenfele a nála 31 évvel fiatalabb korábbi youtuber, Jake Paul volt.

Tysonnak legutóbb 2005-ben volt profi bokszmeccse, a mérlege 50 győzelem (44 KO) és 6 vereség. Jake Paul 2020-ban kezdett el bokszolni, azóta főleg korábbi MMA-harcosok voltak az ellenfelei, 11 meccséből 10-et megnyert, 7 alkalommal idő előtt befejezte a meccsét. A bunyó előtt már volt egy kisebb botrány, Tyson behúzott egyet ellenfelének, miután Paul rálépett a lábára:

Mike Tyson már a meccs előtt behúzott egyet Jake Paulnak

A meccs előtti utolsó farkasszemezés alatt repült a pofon.

A Dallas Cowboys stadionjában nagyjából 70 ezer néző előtt megrendezett meccs nyolcmenetesre volt kiírva, de a megszokott háromperces menetek helyett kétpercesek voltak a menetek, a kesztyűk pedig 14 unciásak, vagyis nagyobbak a nehézsúlyban megszokottnál.

Tysonnal kapcsolatban az volt a vélekedés, hogy az első menetben lehet esélye, és maximum kiütéssel nyerhet. Nagyjából fél perc után látszott, hogy Tyson számára a járás is nehézségeket okoz, egyszerűen lábon nem tudta megközelíteni Pault. A meccs további részében Paul kívülről próbálta kibokszolni a 31 évvel idősebb ellenfelét, Tyson pedig próbált közelebb kerülni Paulhoz, közel nulla sikerrel.

Nyolc menet után Jake Paul egyhangú pontozással nyert.

Mike Tyson 58 évesen visszatért, és simán kikapott egy olyan bokszolótól, akit fénykorában valószínűleg másodpercek alatt kiütött volna.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Modric történelmet írt, a Real Madrid történetének legeredményesebb játékosa lett

Megvan a darts-vb első kilencnyilasa

Messi a világbajnoki trófeával nosztalgiázott

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés