Megtartották az első sajtótájékoztatót Mike Tyson és Jake Paul meccse előtt.

Július 20-án rendezik meg a korábbi többszörös nehézsúlyú bokszvilágbajnok, Mike Tyson és a youtuberből bokszolóvá avanzsált Jake Paul bokszmeccsét. A bunyóig még kilenc hét van hátra, az első sajtótájékoztatót azonban már megtartották. Ahol Tyson arról beszélt, hogy kedveli Pault, de ettől függetlenül az életéért fog küzdeni a 30 évvel fiatalabb ellenfele:

„Kedvelem őt, de a ringben majd úgy kell küzdenie, mintha az élete lenne a tét, mert pontosan ez fog történni”

– mondta Tyson, aki azt is elárulta, hogy a teste a sok edzéstől nagy igénybevételnek van kitéve, de másképp jól érzi magát. Ez az ő szóhasználatával így hangzott.

„Szép vagyok, kiválóan érzem magam, de a testem egy nagy szar, mindenem fáj.”

Paul eközben arról beszélt, hogy szerinte erősebbet üt, mint Tyson:

„Megmutatom neki, hogy ki az erősebb. Ő és mindenki más is lenéz engem, d úgy gondolom, hogy erősebbek az ütéseim, mint Mike Tysonnak.”

Az esemény végén megtörtént a szokásos farkasszemezés is:


Ez is érdekelhet:

Így változott Mike Tyson brutál fizikuma az elmúlt évtizedekben

Mutatjuk a 18 éves és a majdnem 60 éves Tyson fizikumát, és persze a kettő közötti időszakot is.

Mike Tyson új edzésvideójában röpködnek a pofonok

Jó formában van Tyson vagy csak egy előnyösen megvágott videóról van szó?

Mike Tyson szex- és fűmegvonással készül a Jake Paul elleni meccsre

Egy interjúban osztotta meg ezeket a kulisszatitkokat Mike Tyson.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Asus dobja piacra elsőként az AI-laptopok új generációját

Stankovic annyira le akart lépni a Fraditól, hogy saját zsebből vásárolta ki magát

Számtalan sztár kimaradt Anglia bő Eb-keretéből

További cikkeink a témában
Titkos helyek, amiket csak a hajósok ismernek Horvátországban
Hirdetés