Óriási csatát és egy 98. perces egyenlítést hozott a Premier League rangadója.

A Premier League 5. fordulójában a címvédő Manchester City a trónra törő Arsenalt fogadta, ennél most nincs nagyobb meccs Angliában. És a két csapat ezt alá is támasztotta a 98 perc alatt: négy gól, fordulatok, kiállítás, utolsó pillanatos gól és végig szakadó eső.

A City már a 8. perben vezetést szerzett, mondani sem kell, hogy Erling Haaland talált be. A norvég Savinho mesteri indítását spiccelte be Raya mellett. De nem sokáig vezetett a bajnok, egy furcsán-gyorsan elvégzett szabadrúgás után meglépett az Arsenal a 22. percben, a végén pedig a frissen igazolt Riccardo Calafiori mesterien tekert a hosszúba.

És jött a fordulat, a City képtelen volt kivédekezni az Arsenal-szögleteket, először még mellé fejelt Gabriel, amikor tisztán hagyták, de a félidő legvégén bebólintotta. Aztán pár perc múlva kiállították Leandro Trossard-t második sárgával, egy egész félidőre be kellett tolni a buszt Artétának.

Jött is a csere, Saka helyére bejött egy védő, és öt bekkel állta a sarat a londoni klub. Egészen a 98. percig, amikor John Stones közelről bepréselte.

Manchester City [2] - 2 Arsenal - John Stones 90+8' byu/OptimusCloyster insoccer

Így 2–2 lett a csúcsmeccs, vagyis nem szakadt meg az Arsenal nyeretlenségi sorozata vendégként a Manchester City ellen, legutóbb 2015 januárjában tudtak győzni a City otthonában.

  • Manchester City–Arsenal 2–2 (1–2)
  • Gólszerző: Haaland (8.), Stones (90+8.) ill. Calafiori (22.), Gabriel Magalhaes (45+1.)
  • Kiállítva: Trossard (45+8.)

Ez is érdekelhet:

Hoppá! Már a Liverpool is árgus szemekkel figyeli Kerkezt

Lehet, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor majd dönteni kell a Manchester United és a Liverpool között.

(Fotó: James Gill – Danehouse/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés