Lehet, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor majd dönteni kell a Manchester United és a Liverpool között.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a magyar válogatott játékosa, Kerkez Milos a Premier League legkeresettebb bal oldali védője. Arról már többször is írtunk, hogy a Chelsea után a Manchester United is kinézte magának, a vörös ördögök elég komoly gondokkal küszködnek ezen a poszton. Diogo Dalot ugyan kiválóan játszik, de nem ballábas.

A Chelsea után egy másik topklub is élénken érdeklődik Kerkez iránt

Oké, rendben, ha az idei eredményeket nézzük, akkor egyik sem top, de azért a Man. United így a világ egyik legnagyobb klubja.

De nem az MU az egyetlen klub, amely monitorozza a teljesítményét:

a legfrissebb hírek szerint a Liverpoolt is érdekli Kerkez, erősen figyeli a magyar védőt.

A Bournemouth 2023 nyarán 18 millió euróért vásárolta meg Kerkez Milos játékjogát az AZ-től, azóta pedig egyre stabilabb teljesítményt nyújt a védő. Olyannyira, hogy egyre-másra jönnek a hírek, hogy vinné valamelyik topklub. Kerkez 37 meccset játszott eddig a Bournemouth-ban, amely már akár januárban nagyot kaszálhat az eladásával.

A Liverpoolnál persze nehéz dolga lenne, elvégre Andy Robertson helye biztosnak tűnik a kezdőben, Konsztandínosz Cimíkasszal viszont nem elégedettek, a görög helyére érkezhetne Kerkez. A kérdés az, hogy előrelépés lenne-e az neki, hogy Robertson mögött padozna, de egy topcsapatban.

A Chelsea kinézte magának Kerkezt?

Bár a Chelsea most épp nem jobb, mint a Bournemouth, de azért ez nagy durranás lenne.

Magyar játékos lett a világ harmadik legjobb U21-es balhátvédje

Csak a Barcelona és a Chelsea játékosa előzte meg Kerkezt.

(Fotó: Catherine Ivill/AMA/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csank János minden idők leggyengébb holland válogatottját látta

Melltartó nélkül, tangában pózolt az egyik legcsinosabb gyorskorcsolyázó

Visszavonult a csendes zseni, akit a világ minden stadionjában tiszteltek

További cikkeink a témában