A pontokat szerencsére nem, a szíveket viszont elrabolták a skótok vasárnap este. És nem csupán az enyémet. Mindenkiét.

Nem a játékukra gondolok, mert – mindenféle bántás nélkül – az utóbbi évek nagy tornáin nem a skót futballt dobta ki első találatként a szinonima szótár, ha bepötyögtem olyan keresőszavakat, mint a kreatív vagy a látványos.

Aztán egy fülledt stuttgarti estén már azon gondolkodtam, hogy második állampolgárságként legalább lélekben felveszem a skótot. Bő egy órával a meccs előtt az MHPArena környékén úgy éreztem, mintha nem is sorsdöntő Eb-csoportmeccsre tartanék, hanem valami boldogságfesztiválra kaptam volna napijegyet. Galamblelkű futballrajongóként pici izgalom mindig van bennem, ha ekkora horderejű eseményre navigál a sors, a minimálisnál is kevesebbre próbálom redukálni a balhé közelébe keveredést. Itt ilyesmire esély se volt.

Nagyjából egy békekonferencia sajtóreggelijén nagyobb feszültség uralkodhat, mint amilyet a stadion körül tapasztaltam.

Kvázi bárhová néztem, egymás között vonuló, kedélyesen dalolászó, fotózkodó, ölelkező magyar és skót drukkereket láttam,

akik sokszor fültől fülig rajzolt vigyorral csodálkoztak rá a másik viseletére (ez alighanem nekünk, magyaroknak jelentett nagyobb élményt, mert a gozsdu udvaros legénybúcsús brigádokat leszámítva egy átlag hétköznap ritkán futunk bele kiltet viselő férfiakba).

Odabent a jegyelosztás szempontjából az abszolút vegyes zóna csakrájában álltam (!), mögöttem, előttem, mellettem piros és sötétkék mezes szurkolók. Kicsik, nagyok, gyerekek, idősek, nők, férfiak. Most kicsit inkább a skótokat figyeltem, hiszen ilyenkor van lehetőség egy teljesen más szurkolói kultúrába belecsöppenni. És az övék tényleg más.

A pontos szöveg ismerete nélkül is imádtam a vérpezsdítően lelkesítő és pozitív töltetűnek tűnő dalaikat, kiváltképp a stadion hangszórójából ráerősített csordavokálozós We’ll Be Coming nótát.

Az a pár perc egy nagybetűs életigenlés skót módra, az itt vagyunk, megjöttünk, élvezzük és ettől boldogok vagyunk pillanat önfeledt ünneplése. A nemzeti himnuszuk rendkívül megindító és megható, szinte éreztem a nyakamon a mögöttem egymásba kapaszkodó ötven pluszos „mctermett” apukák üvöltő leheletét (ha utóbbi nem képzavar). Akkor úgy tűnt, tényleg másodlagos számukra az eredmény, holott történelmi lehetőség előtt állt a csapatuk, amelyik még soha sem jutott tovább Európa-bajnokságon a csoportkörből.

Ehhez képest semmiféle ingerültség nem látszott az arcokon. Persze bosszankodtak a rossz megoldásokon, repkedtek az ízes fockok meg a míves bastardok, de a másik pillanatban már a mindenhol stadionhimnusszá előlépő Freed From Desire skót mutációjára vagy a The Fratellis tararappozós Chelsea Daggerjére ugráltak.

Szünetben érdeklődtek, hogyan értékeljük a látottakat, mire számítunk a végén, aztán sok szerencsét kívántak. Varga Barnabás ijesztő sérülésekor nem csak lelkiekben voltak velünk.

Az utolsó perceket könnyes szemmel figyelte mögöttem egy tízéves forma kisfiú (már amikor oda mert nézni), a magyar szempontból katartikus végjáték után édesapja vállán zokogott.

A legszívbemarkolóbb pillanatot a nagyjából 5-6 év körüli kisöccse okozta. Egy székkel odébb ült magába roskadva egy skót zászlóba bújva, szó szerint elveszettnek tűnt a nálánál hatszor nagyobb emberek között. Ránéztem, nem szólt egy szót sem, hanem csak felém nyújtotta a kezét, hogy gratuláljon. Nem szégyellem, megkönnyeztem.

Mindezek tükrében nem meglepő módon a végeredmény okozta csalódottság nem dühös frusztrációban manifesztálódott bennük. Gratuláltak, sok sikert kívántak. Még az elsőre morózusnak és visszafogottan barátságosnak látszó drukker is, akiről első ránézésre azt hinném, hétfőtől péntekig kilenctől ötig hordókat görget valami Edinbrugh melletti lepárlóban. Tucatnyi vadidegen skóttal fogtam kezet, mindannyian keserédes mosollyal fogadták a gesztust, egy well done-nal ismerték el a másik csapat sikerét.

Én pedig őket. Innentől kezdve minden nagy tornán a mutatott játéktól és minőségtől függetlenül Skócia lesz a második kedvenc csapatom.

A szurkolóik ebben a négy órában megmutatták, hogyan kell hozzáállni a futballhoz, hogyan kell hozzáállni az élethez. Bár, ez a kettő végső soron ugyanaz.

Ez is érdekelhet:

Őrület! 100. perces góllal nyert a válogatott az Eb-n

Az utolsó pillanatokban húzta be a győzelmet Magyarország.

A 10 legjobb fotó a magyar válogatott drámai győzelméről

Mutatjuk a legjobb pillanatait a Skócia elleni győzelemnek.

Itt a matek: így juthat a 16 közé a magyar futball-válogatott

A skótok elleni győzelem után a várakozás és a számolgatás ideje jött el. Összefoglaljuk, hogyan juthat a nyolcaddöntőbe a magyar válogatott.

(Fotók: a szerző; kiemelt fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

Kényelem és nyugalom az autópályán, izgalom és őrület a stadionban – BYD Seal U-val a magyar–skót-meccsre

Így néz ki az a napi menü, amire a szakértők szerint a szervezetednek szüksége van

További cikkeink a témában