Állítja a Liverpool korábbi futballistája, aki meg is indokolta a kijelentését.

Paul Ince a 90-es évek végén két szezonon át volt a Liverpool futballistája, előtte hat éven át a Manchester Unitedben futballozott, de az Interben is játszott, az angol válogatottban összesen 52 alkalommal léphetett pályára. A korábbi középpályás most egy interjúban a Liverpool támadójáról, Mo Szalahról beszélt, az állította, hogy Szalah nem világklasszis játékos:

„A rekordjai magukért beszélnek. De hogy világklasszis játékos-e? Azt mondanám, hogy nem, ha a technikai szempontokat nézzük. Néha ahogy befele cselez, és ballal beadja a labdát, az egyáltalán nem jó”

– mondta Ince, aki rögtön finomított is a kijelentésén, és újra kiemelte, hogy mennyire kiemelkedő Szalah gólszerzési képessége.

Az egyiptomi támadó 209 gólt szerzett a Liverpoolban, ezzel az örökranglistán a harmadik helyen áll, csak Ian Rush (339) és Roger Hunt (262) előzi meg.

Ez is érdekelhet:

Egyiptomi támadóval pótolhatja Szalahot a Liverpool

Mo Szalah akár már nyáron klubot válthat, így a Liverpool keresi az utódját.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés