Már azzal is nagyot kaszálhat a Videoton, ha bejut az Európa-liga főtáblájára.

Egy meccsre van a Vidi, hogy odaérjen az El-főtáblára, ráadásul nem is reménytelen a helyzete a Partizan Beograd ellen – idegenben 0–0 lett az odavágó. Ha összejönne a csoportkör, a székesfehérváriaknak nemcsak a presztízsén dobna egy kicsit, de a pénztárcájukat is megtömné, ugyanis – mint minden csapat –

2,6 millió eurós (~800 millió forintos) kezdő prémiumot kap, ha bejut az El-főtáblára

A csoportmeccsek sem fizetnek rosszul:

  • a győzelemért 360 ezer eurót (~108 millió forintot),
  • a döntetlenért pedig 120 ezer euró (~36 millió forintot) tehet zsebre a klub.

Ha pedig még onnan is továbbmenne a Vidi, akkor 

  • a legjobb 32 közé jutásért félmillió eurót tehetne zsebre,
  • a nyolcaddöntőért 750 ezer eurót,
  • az elődöntőért egymillió eurót.
  • A döntőben a vesztes csapat 3,5 millió eurót kap, a győztes pedig 6,5 millió eurót.

(Köszi a fotót.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés