José Mourinho dicsér egy másik edzőt! Ez önmagában is egy csoda, és akkor még a Liverpoolról nem is beszéltünk.

A vörösök a Bajnokok Ligája történetének egyik legnagyobb fordítását mutatták be; tartalékosan, két legjobb csatáruk nélkül szedték szét 4–0-ra a Messivel felálló Barcelonát.

A most épp csapat nélküli José Mourinhót meg is szólalt ennek kapcsán, és egyértelműen kiemelte Klopp szerepét.

„Ez a siker Jürgené. Az ő személyisége, a soha ne add fel hozzáállása tükröződik benne, a harcossága. Ezért ad bele minden játékosa mindentNem siránkozik azon, hogy néhány sérült futballistája hiányzik, hogy 50-60 meccset kell játszaniuk egy szezonban. A kedd este történtek Jürgen mentalitását dicsérik. Ez nem a taktikáról vagy a filozófiáról szól. Ez a szívnek, a léleknek és annak a diadala, amilyen fantasztikus közösséget ő ott kialakított.”

Bevallotta, ő nem hitt ebben az eredményben.

„De azt mondom, ha valahol ez megtörténhetett, az az Anfield. Fennállt a veszély, hogy a Liverpool a nagyszerű idénye végén végül nem nyer semmit, most azonban egy lépésre van attól, hogy BL-győztes legyen.”

A BEK/BL történetében korábban csak kétszer fordult elő, hogy az elődöntőből úgy jutott tovább egy csapat, hogy az első meccsen háromgólos vereséget szenvedett: 1970–1971-es szezonban a Panathinaikosz, az 1985–1986-os idényben pedig a Barcelona csinálta meg – döntőben azonban mindkét csapat kikapott. Mivel mindkettő még a Bajnokcsapatok Európa-kupájában történt, a BL-ben a Liverpool lett az első.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában