A portugál teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal, kezdünk aggódni az egészségéért.

Persze igazából csak arról van szó, hogy évről évre építi le a Unitedet, mára olyan szar csapat lett, hogy egy Tottenham 3–0 tud nyerni az Old Traffordon, de a Brightontól is kikapnak. A Special One (:DD) pedig évről évről épül le, és ma már éppen csak pulzál a kapcsolata a valósággal, saját világot épít, amelyben önnön hatalmasságának mámorában hallucinál. Bár ezt egyszerűen is leírhatjuk: akkora az arca, hogy lassan magával sem áll szóba.

Na kérem, ez a delíriumos állapot most a csúcsra ért, miután a Spurs feltörölte csapatával a híres stadion gyepét, és neki válaszolnia kellett a sajtó kérdéseire. Hogy, hogy nem, szóba került, hogy hülyére verték őket. Mou, ahogy mindig, most sem gyakorolt önkritikát, ellenben elmondta, mennyire jók voltak, 2–0-ra, 2–1-re vagy 3–0-ra is vezethettek volna, a csapat egységes, a szurkolók pedig kiálltak mellettük. Ami egyébként nyilván igaz, és az is, hogy nem voltak annyira rosszak, de hát az eredmény nem kimondottan hízelgő (0–3). Szóvá tették, erre ő:

Mi az eredmény? Nulla három. Mi ez a hármas? Ennyi bajnoki címet nyertem a Premier League-ben, többet, mint a másik tizenkilenc menedzser együttvéve. Nekem van három bajnoki címem, nekik együttvéve kettő. Tiszteletet, emberek! Tisztelet, tisztelet, tisztelet!”

Bleacher Report Football

'Respect!' Jose Mourinho's had it with his press conference ?

A leépülés tökéletes bizonyítéka, hogy visszatekintget, a múltban elért eredményeivel takarózik, azt hangoztatja szinte már mindig.

Ki fogják rúgni. Hamarosan. Pihennie kellene.

Itt az összefoglaló.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában