José Mourinho az Európa-ligáról és az oda érkező cápákról beszélt.

Mourinho csapata, az AS Roma tavaly Koferencialigát nyert, idén az Európa-liga csoportkörében szerepel. Nem feltétlen sikeresen. A negyedik fordulóban a Betisszel ikszelt a Roma, négy pontja van, jelenleg a Betis mögött hat, a Ludogorec mögött három pont a hátránya.

A sevillai csapat elleni iksz után arról kérdezték Mourinhót, hogy mit gondol a Betis Európa-liga-esélyeiről:

„Erős csapat a Betis, de a Bajnokok Ligájából érkeznek a megbukott cápák, és keményen fognak jönni. Nem kellene jönniük, de jönnek, és mókás lesz. A Bajnokok Ligája kudarcai.”

Mourinho nyilván elsősorban a Barcelonára, a Juventusra és az Atlético Madridra gondolt, és szúrt oda korábbi riválisainak. A Barca gyakorlatilag már kiesett a csoportkörből, de a Juve és az Alético is nehéz helyzetben, elképzelhető, hogy mindhárom csapat a csoportja harmadik helyén végez, ebben az esetben pedig tavasszal az Európa-ligában folytatja.

Ez is érdekelhet:

Hatgólos meccsen ikszelt a Barcelona, szinte biztosan kiesik a BL-ből

Zsinórban a második évben eshet meg a Barcelonával az a blama, hogy már a csoportkörben búcsúzik.

Borzasztóan kellemetlen pofonba szaladt bele a BL-ben a Juventus

Kikapott Izraelben a Juventus a BL-csoportkörben, négy kör után nagyon nehéz helyzetben.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés