Miközben mi nagyban örömködünk, hogy kijutottunk az Eb-re, José Mourinho már a jövőt építi a Chelsea-nél, vagyis előbb leépíti a csapatot.

A Chelsea-nek botrányosan nagyon nem megy ebben az idényben, már éppen lengett a bárd Mourinho feje felett, a sajtó már az utódo(ka)t is megtalálta, amikor Roman Abramovics előállt azzal, hogy továbbra is, vagyis januárig még bízik a portugálban. Bár olyat is hallani, hogy Mourinho könyörögte ki  ezt a kis időt. Mindegy, marad.

És most, hogy viszonylag biztos az a másfél hónap, Mou már építi is az új csapatot, vagyis előbb leépíti. Merthogy azt tervezi, hogy megtisztítja a keretet azoktól a játékosoktól, akik szerinte a 12 forduló alatt a 16. helyig, 11 pontig, 16 rúgott és 23 kapott gólig  süllyesztették a csapatot:

Diego Costa (50 millió euró), Nemanja Matics (40 millió euró), Eden Hazard (70 millió euró) és Oscar (38 millió euró) is repülhet, azaz kábé 198 millió eurónyi sztárjátékos. Kérőkben meg nyilván nem lesz hiány, és még olyan csapat is lesz, aki majd a nyilvánvalóan eszméletlenül magas árat is kifizeti valamelyik játékosért.

Az viszont érdekes, hogy Cesc Fabregas, akit – a spanyol szerinte legalábbis – az öltöző patkányának nevezett, marad.

(Forrás: sport.es)

Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát nézed? Fogadsz is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.