Egy hihetetlenül arcátlan José Mourinho-nyilatkozatra fel vagy készülve?

A Manchester United abszolút megérdemelten zúgott ki a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből, miután az első meccses döntetlen után otthon 2–1-re kapott ki  a papíron sokkal gyengébb Sevillától.

Persze Mourinho szerint nem volt gond az MU teljesítményével – bár látva ezt a videót egy kicsit azért nem hiszünk neki –, de igazából hagyjuk is, hogy milyen arcpirító meccseket játszanak a vörös ördögök mostanság, mert Mou még az ilyen kínos zakók után is képes magát fényezni. Most is ezt tette a portugál ráadásul úgy, hogy pofátlanul belerúg közben a saját csapatába:

„Kétszer is ültem már ebben a székben, egyszer a Portóval – a United kiesett –, és egyszer a Real Madriddal – a United akkor is kiesett –, úgyhogy a klub számára nincs ebben semmi új.”

És ha még az arckifejezését is nézed, akkor Mou- és MU-szimpatizánsnak sem kell lenned, hogy kiverje a biztosítékot nálad:

A meccsről pedig ennyit:

Montella oktatta Mourinhót, Manchesterben nyert a Sevilla

Sevillában még kihúzta ikszre a Man. United, ám otthon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezték. Ami nem tudjuk, mi volt.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
14% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés