Ha már láttad – akár csak egyszer is – nyilatkozni Eli Manninget, és az az érzésed támadt, hogy atyaég, ez a jó kiállású fickó egy tökkelütött, pipogya bolond, ne aggódj, nem benned van a hiba. A világhírű, négyszeres Super Bowl-győztes NFL-együttes, a New York Giants irányítója – quarterbackje – valóban úgy fest, mintha autista lenne. De jó, mondjuk inkább azt, hogy csendes és későn érő. De vajon miért ilyen visszahúzódó ez a zseniális játékos?

A legkisebb királyfi

A távoli Louisiana állam legnagyobb városában, New Orleansban 1981. január 3-án a Manning családban felsírt a harmadik fiúgyermek is, Eli. Cooper ekkor már hét, Peyton pedig öt éves volt és már nagyban űzték a családi sportágat, az amerikai futballt. Eli sorsa genetikailag determinálva volt, apuci ugyanis, bizonyos Archie Manning az ország egyik legtehetségesebb NFL-irányítója volt, 13 szezont lehúzott a tengerentúli amerikaifoci-bajnokságban, egyszer a Nemzeti főcsoport legjobb támadójátékosa volt és kétszer beválasztották az év végi Pro Bowl gálára. Számára nem volt kérdés, hogy mindhárom fiából neves futballistát farag. Ez végül sikerült is, de nem annyira a nevelés miatt, mint inkább a géneknek köszönhetően – Archie bá' ugyanis elég ritkán bukkant fel a családi fészekben, leginkább városról városra, stadionról stadionra röpködött.

Arra nem gondolt, hogy az alom legfiatalabb egyede nem örökli természetét. Bizony, Eli inkább az édesanyjára ütött, csendes, visszahúzódó, magának való kölyök volt, ami a mai napig nem is változott. Arról nem beszélve, hogy három éves koráig nem beszélt, a későn érő kifejezés is óvatos rá. Amíg fivérei orrvérzésig meccset néztek, ő inkább otthon maradt és egyedül játszott. Ezek nem épp egy menő futballista jellemvonásai.

A kertben persze együtt gyűrték egymást bátyjaival, akik komoly fizikai fölényben voltak vele szemben. Peyton sosem kímélte a kisöcsit, kemény kiképzésben részesült tehát. Gyanítható, hogy jórészt ennek köszönheti, hogy saját korosztályából sikerült hamar kitűnnie és talán a mostani Eli is ezért ilyen szívós, hidegfejű, ám egyben végtelenül szenvtelen, már-már unalmas profi. Sosem szerette a felhajtást és a nyilvános érzelemkitöréseket, a családtól sem fogadta jó szívvel az ilyesfajta közeledést. Pedig a legkisebbként a legkönnyebb elkényeztetetté válni. Ő inkább a folyamatos küzdelmet választotta, ami később két Super Bowl-sikert és két MVP-trófeát (Most Valuable Player) ért számára.

A sikeres fivér árnyékában

Mivel bátyja, Peyton 1998-ban az Indianapolis Colts játékosa lett, egy újabb teher nehezedett a vállára – a híres és elképesztően jól szereplő testvér árnyékában befutni, ne adj isten megközelíteni sikereit. Peyton Manning 2004-ben, miután egy megdönthetetlennek hitt rekordot a múlt homályába repített – az alapszakaszban 49 touchdown passz mellett mindössze 10 interceptiont (labdaeladás) dobott – a legjobban fizetett játékos lett az NFL-ben. Elit ekkor draftolták...

A legkisebb Manning ugyanis úgy döntött 2003-ban, hogy ő maradna még egy évet az egyetemi ligában, nem elég jó ahhoz, hogy kiválasszák a vásárban. Nem volt rossz húzás, utolsó évében megnyerte a bajnokságot, 3600 yardot dobott és 29 TD-passzt osztott ki. Természetesen az év játékosa lett, ami után az első helyen draftolta őt a San Diego. A fater azonban nem akarta, hogy az NFL egyik legpocsékabb brigádjába kerüljön a tejbetök szeme fénye, és elintézte, hogy New Yorkban kössön ki.

New York-i hőssé válás

Eli-nak elég nagy falat volt a Giants, a természete eleve nem arra predesztinálta, hogy a Nagy Almában éljen, ráadásul a csapat elmondhatatlanul bonyolult támadótaktikáját képtelen volt elsajátítani. Első meccsén, az Atlanta Falcons ellen 37 passzából 17 volt jó. Mindeközben Peyton az alapszakasz legjobbja lett. Nem kapott önbizalomfröccsöt a srác... A szurkolók kikezdték, a vezetőség vakarta a fejét, egy 1/1-estől (a kiválasztás első körének első helyén elkelő játékos) nem ezt várták. Egyedül az épp vele együtt érkező tréner, Tom Coughlin bízott benne, bár elégedett ő sem volt.

És megérte várni, hogy Eli beérjen és belerázódjon a Giants játékában, 2007-ben, három évvel megérkezése után rájátszásba vezette a csapatot, ahol aztán a ligaelső Dallas Cowboyst, majd a konferencia döntőjében a Green Bayt is búcsúztatták a New York-i fehérek, és hatalmas meglepetésre bejutottak a Super Bowlba. Ott a mindenki által jóval esélyesebbnek vélt New England Patriots volt az ellenfél. A döntőben Eli Manning a mennybe ment, 38 másodperccel a mérkőzés vége előtt egy egészen döbbenetes TD-átadással – ezt a drive-ot minden idők egyik legjobb Super Bowl-támadásának tartják – győzelemre vezette övéit. Super Bowl, és MVP-díj a zsebben, a kis Eli előbukkant Peyton árnyékából.

Idén megismételte a négy évvel ezelőtti teljesítményét a NY Giants, az alapszakasz utolsó fordulójában kvalifikálta magát a rájátszásba, ahol szintén tök esélytelenül kezdett el menetelni. És milyen az élet, a nagydöntőben újra a Pats került Manningék útjába. Az a New England, melyben minden idők talán legjobb, de mindenképp leghíresebb quarterbackje, Tom Brady osztja a tojáslasztit. És nem csak abban ismételt az élet, hogy a Patriots volt az ellenfél, hanem abban is kísérteties a hasonlóság, hogy az utolsó pillanatokban fordított a New York. Mondanom sem kell, Eli Manning csodálatos touchdown-passzával.

A legkisebb fiú begyűjtötte a második bajnoki címét, és ismét őt választották a döntő legjobb játékosának. A szerény, visszahúzódó, csendes fiú lekörözte a neves papát, és a példakép, gyermekkori bálvány bátyját is. Na és ki örült a legjobban Eli sikerének? Igen, a meccset a páholyból végigizguló Peyton. A mese végén mindig a legkisebb gyermek válik hőssé.