Miután a spanyol teniszező Párizsban győzni tudott a második fordulóban a dél-koreai Csang Hje On ellen, már biztosan a ranglista élén zárja az évet.

Sokan már Nadalt és Federert is eltemették párszor, mondván az ő idejük lejárt, 30 felett nem lesznek képesek tartani a lépést a fiatalabb riválisokkal. Az eredmények azonban pont az ellenkezőjét mutatják, idén mindketten szárnyaltak, nem véletlenül állnak éppen ők a ranglista élén.

Év végi elsőből azonban csak egy lehet, az pedig már biztosan Rafael Nadal lesz, mivel 1460 ponttal vezet Federer előtt, legutóbbi diadalának hála pedig az előnye már behozhatatlan, mivel a svájci a bázeli tornagyőzelmét követően csak a szezonzáró londoni világbajnokságon lép pályára.

Rafa idén 2 GS-trófeát is bezsebelt

Nadal év végi elsősége pedig azért is nagy szó, mert az idei esztendőt a kilencedik helyről kezdte. Rengeteget kellett tehát dolgoznia azért, hogy ismét a csúcsra érjen, ezt azonban meg is tette, behúzta többek között a Roland Garrost és a US Opent is.

A spanyol tehát 2008, 2010 és 2013 után ismét a ranglista első helyén zárja az évet, de ezúttal ez azt is jelenti, hogy ő az ATP történetének legidősebb év végi világelsője.

További érdekesség, hogy a 16-szoros Grand Slam-bajnok Nadal eddig négyszer, míg a 19 GS-sikerrel rekorder Federer eddig ötször lett év végi világelső. A tavalyi első Andy Murray idén a harmadik helyen zárja az évet.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés