A magyar válogatott középpályása eligazolna a Bristoltól. Ezt a csapat edzője erősítette meg.

A Fradi és a Bologna korábbi középpályása két éve igazolt az angol másodosztálybeli Bristol Cityhez, az első idényében sokat volt sérült, a másodikban már többet játszott. Harmadikat azonban nem szeretne, jelezte a klub irányába, hogy eligazolna. Ezt a Bristol edzője, Nigel Pearson erősítette meg a helyi médiának.

Nagy Ádám jól van, de kifejezte távozási szándékát, és fontosabb, hogy olyan játékosok szerepeljenek, akik itt akarnak maradni

– magyarázta meg az edző, hogy Nagy miért nem volt ott a keretben az első bajnokin, a Blackpool elleni meccsen.

Nagy Ádám tehát nem akar jelenlegi csapatában maradni, amelynek a színeiben 61 meccsen három gólt rúgott. Azt egyelőre nem tudni, hova igazolhat az Eb-n a magyar csapat egyik alapembere, még pletykaszinten sem hozták szóba mostanában egyetlen klubbal sem.

Közben Szoboszlai megszerezte az első gólját a Leipzigben:

Szoboszlai megrúgta az első gólját a Lipcsében

Két és fél perccel a becserélése után betalált a Német Kupában Szoboszlai Dominik, megrúgta az első gólját az RB Leipzigben.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.