Sajnos nem tűnik előrelépésnek.

A csakfoci.huCalciomercatóra hivatkozva azt írja, jó eséllyel Nagy Ádám visszatér az olasz labdarúgásba, a Bristol City magyar válogatott középpályását egy patinás, de másodosztályú klub szerződtetné. Azt írják,

a Pisa hamarosan bejelentheti egy külföldi válogatott középpályás érkezését, aki minden bizonnyal Nagy Ádám lesz.

A csakfoci.hu megkereste a menedzserét, Kövesdi Viktor pedig megerősítette, hogy a 26 éves, 51-szeres magyar válogatott középpályás valóban visszatérhet az olasz labdarúgásba, ahol 2016 és 2019 nyara között már eltöltött három évet.

„Valóban kitartóan érdeklődik az olasz csapat, és már megtörtént a kapcsolatfelvétel a két klub között is. Napokon belül eldől, hogy van-e realitása a váltásnak, és hogy sikerül-e minden részletben megegyezni.” 

Az AC Pisa győzelemmel rajtolt a Serie B-ben, a nyáron pedig komoly átalakuláson esett át. A sportigazgató például az a Claudio Chiellini lett, aki korábban az ikertestvére, Giorgio Chiellini ügynöke volt, és a Juventustól érkezett.

Nagy Ádám jelezte klubjának, hogy távozni akar

A magyar válogatott középpályása eligazolna a Bristoltól. Ezt a csapat edzője erősítette meg.

(Fotó: James Williamson - AMA/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés