A teljes mezőny már kialakult, a sorsolást ma este 18 órától tartják, és a kalapokat látva már ősszel nagyon komoly meccseket láthatunk.

A sorsolás szabályai ugyanazok, mint az előző években, azonos kalapban lévők, illetve egy nemzetből valók nem kerülhetnek egy négyesbe. És az sem változott, hogy az első kettő továbbjut, a harmadik pedig az Európa-ligában folytathatja.

Az UEFA-koefficiens alapján a kalapok:

  • Első kalap: Real Madrid, Bayern München, Chelsea, Juventus, Benfica, AS Monaco, Szpartak Moszkva, Sahtar Donyeck
  • Második kalap: Barcelona, Atlético Madrid, PSG, Dortmund, Sevilla, Manchester City, Porto, Manchester United
  • Harmadik kalap: Napoli, Tottenham, FC Basel, Olympiakosz, Anderlecht, Liverpool, AS Roma, Besiktas
  • Negyedik kalap: Celtic, CSZKA Moszkva, Sporting, APOEL, Feyenoord, Maribor, Qarabag, RB Leipzig

A kalapokat látva tehát a Real, PSG, Liverpool/Tottenham, Celtic négyes is összejöhet akár, ami azért nagyon komoly színvonalat hozna. Az első kalapból a Szpartak és Sahtar lehet az a két csapat, amit majd mindenki akar. A második bitang erős, a harmadikban pedig a Napoli, Tottenham, Liverpool, Roma négyes a combos. A negyedikben ott van a Lipcse, a Celtic, vagy akár a Sporting, Feyenoord kettős – egyiket sem lesz olyan nagyon egyszerű legyőzni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
21% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés