Egészen hihetetlen, de Németország először győzte le Olaszországot tétmeccsen: 1 győzelem, 5 döntetlen, 5 vereség most már a mérlege.

Jó meccs volt. Se. A csapatok pöcsöltek, vagyis csak tapogatózás ment, vagy mondhatnánk azt is, hogy kimaxolták a taktikai csata fogalmát. De igazából egyik fél sem mert túl nagy kockázatot vállalni. A középpályán ment leginkább az adok-kapok, és egy-két helyzetet és a gólokat leszámítva a játék annyira unalmas volt, hogy a nézők többször is fütyültek.

Sokáig a meccs legizgalmasabb jelenetének Florenzi akrobatikus mentése számított. Mondjuk az elég menő volt:

Aztán végre történt is valami úgy igazán. Gomez az oldalvonalról adott egy zseniális passzt Hectornak a tizenhatoson belülre, aki beszenvedte valahogy a kapu elé, Özil meg érkezett és bevágott a 65. percben (1–0):

Gyorsan jött a válasz, a jó okos Boateng érthetetlenül kezezett a büntetőn belül, a bíró meg befújta a tökjogos tizenegyest, a németek sem vitatkoztak. Bonucci odaállt, Neuer vetődött, de gól lett belőle (1–1):

Hála az égnek, a csapatok aztán csak kibekkelték a második félidőt is, a hosszabbításban akadt néhány alibi helyzet, de így is inkább az az érzése volt az embernek, hogy mindkét fél duplán a tizenegyespárbajra játszik.

És végül össze is jött a hőn áhított tizenegyespárbaj: Zaza, Pelle, Bonucci és Darmian is kihagyta, a másik oldalon pedig csak Müller, Özil és Schweinsteiger volt a bűnös, vagyis a németeké az elődöntő, ahol a Franciaország–Izland párharc győztesével játszanak, a másik ágon Portugália–Wales meccs lesz a döntőért.

Szóval még jó, hogy volt egy Wales–Belgium meccs, mert így az eddigi három Eb-negyeddöntőből volt legalább egy igazán jó.

Németország: Neuer – Höwedes, Boateng, Hummels – Kimmich, Khedira (Schweinsteiger, 16.), Kroos, Hector – Özil – Müller, Gomez (Draxler, 72.)
Olaszország: Buffon – Barzagli, Bonucci, Chiellini (Zaza, 121.)– Florenzi (Darmian, 86.), Sturaro, Parolo, Giaccherini, De Sciglio – Éder (Insigne, 108.), Pelle

Németország–Olaszország 1–1* (0–0)
Gól: Özil (65.), ill. Bonucci (78. – tizenegyes)

*Tizenegyespárbaj: 6–5

(Fotó: AFP)

Eközben még javában tart az Eb, igaz már nélkülünk. Azért nézed? Fogadsz is? Kéne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés