A csoportkör utolsó fordulójában 33–30-ra kikapott a magyar kézilabda-válogatott az Eb-ezüstérmes svédektől.

A D-csoport utolsó meccsén a várakozásokat felülmúlva kezdett a sérülésekkel sújtott magyar válogatott. A félidő közepén néggyel vezettek Lékaiék, majd jött egy jobb svéd periódus, de a 16–15-ös félidő teljesen jó eredmény volt.

Az első félidő legnagyobb magyar szenzációja a 19 éves Máthé Dominik volt, aki öt góljával a mezőny legeredményesebb kézilabdázója volt.

A második félidő első 15 percében folyamatosan egy-két gól volt a svéd előny, negyedórával a vége előtt ez háromra nőtt, két Bánhidi-góllal viszont újra extrán szoros lett a meccs, sőt nyolc perccel a vége előtt Nagy szélről dobott góljával feljött döntetlenre a csapat. A vezetést sajnos nem sikerült megszerezni, majd egy könnyen megadott kiállítás után a svédek kétgólos előnybe kerültek, ahonnan már nem engedték ki a győzelmet a kezükből, a vége 33–30 lett.

Ami azt jelenti, hogy Magyarország két győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel a csoport második helyén végzett – az már korábban eldőlt, hogy a középdöntőbe bejut a csapat, ahova egyébként egy pontot visz magával.

A középdöntőben a dánokkal, Tunéziával és Norvégiával játszik majd a magyar csapat.

Férfi kézilabda-világbajnokság
D-csoport, 5. kör

Svédország–Magyarország 33–30 (16–15)

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Távozik a Real Madrid csapatkapitánya

További cikkeink a témában