Nemhogy nem lesz idén bajnok a Brooklyn Nets, de Kevin Duranték úgy estek ki a rájátszásból, hogy meccset sem nyertek.

Az NBA-rájátszás első körének eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatta a Boston Celtics, miután söpréssel kiejtette a Brooklynt.

A Nets hiába teljesített gyengébben az alapszakasz második felében, a Kevin Durant és Kyrie Irving vezette csapat így is a bajnoki cím egyik esélyese volt. Persze közel sem volt minden tökéletes Brooklynban, a szezon közben James Hardent elcserélték, a helyére érkező Ben Simmons pedig még egyszer sem ütötte le a labdát Nets-mezben hivatalos meccsen. Ennek ellenére az a csapat, amelyben két olyan egyénileg kiemelkedő kosárlabdázó van, mint a korábbi kétszeres bajnok és MVP Kevin Durant és a szintén bajnok Kyrie Irving, az az NBA egyik topcsapata, főleg úgy, hogy a kiegészítő emberek terén sem állt rosszul a Nets.

Eközben a Boston ellentétes utat járt be a Brooklynnal szemben, a Celtics az alapszakasz első felében szenvedett, utána azonban az NBA egyik legjobb csapatává fejlődött, Jayson Tatum pedig a liga egyik topjátékosa lett. Ezért is volt a rájátszás első körének legnagyobb rangadója a Cetlics–Nets. Vagyis, azt gondoltuk, hogy az lesz, de arra senki sem számított, hogy mindössze négy meccs alatt lezárul a párharc.

Ez történt. A Boston megnyerte az első három meccset, a Celtics védekezésével főleg Kevin Durant nem tudott mit kezdeni, így a ma hajnali negyedik meccsen már a túlélésért játszott a Brooklyn. És bár Durant 39 pontig jutott, de most is sokat hibázott, és ezúttal is szinte végig a Boston irányított. A Nets többször feljött döntetlenre, de a hajrában Durant kihagyott egy tempót, majd egy büntetőt – négy ponttal, 116–112-re nyert a Boston Celtics.

Összefoglaló:

A párharc szoros volt, hiszen a négy meccsen összesen 18 ponttal dobott többet a Celtics, de ez elég volt ahhoz, hogy mind a négy alkalommal behúzza a szoros játékot a Boston, és meglepetésre 4–0-val jusson a rájátszás második körébe.

Ez is érdekelhet:

Nyolc másodpercre állt be, 300 ezer dollárt keresett vele

Majdnem 14 millió forintos volt a másodpercbére.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
14% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés