A La Liga-forduló zárómeccsén volt minden.

A Barcelona még mindig nem játszik jól, ám most már egymás után a negyedik meccsét nyerte meg, és a Sevillának négyet vágott. És milyen négyet!

Valverde egy dinamikusabb, energikusabb csapatot tett fel a Sevilla ellen, a középpályáról kihagyta a két lassút, Busquetset és Rakiticet, elöl pedig lehetőséget kapott Dembélé. Az első félidőben a Sevillának voltak nagyobb helyzetei, a gólokat azonban a Barcelona szerezte.

Suárez parádés mozdulattal, ollózva:

Majd jött Arthur Iniestát idéző gólpassza Vidalnak:

Végül Dembélé végtelenül higgadt és zseniális lövőcsele:

A második félidőben már nem volt esélye a Sevillának, de azért volt történés. Például Messi rúgott egy szép gólt szabadrúgásból:

Majd Lahoz spori ment nagyot, amikor a csereként beálló Araújót kiállította, csak mert harcolt a labdáért védőként. Dembélének sem tetszett az ítélet, odaszólt, neki is villant a piros. A Barcelona kilenc emberrel fejezte be a meccset, de simán nyert és feljött a második helyre.

Igaz, védője nem maradt a következő meccsre, mert Piqué besárgult, Todibo lesérült, a helyére érkező Araújót kiállították, Umtiti meg már mióta rehabos.

FC Barcelona–Sevilla 4–0

(Fotó: Xavier Bonilla/NurPhoto via Getty Images)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon