
A célkitűzés teljesítve.
A világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában
a magyar férfi kézilabda-válogatott 29–23-ra legyőzte Katart a varasdi csoport szombati játéknapján, ezzel a negyeddöntőbe jutott és teljesítette célkitűzését.
Négy rontott lövés és három kapott gól után a nyolcadik percben talált be először a magyar együttes (1–3). A 13. percben kettős emberhátrányba kerültek Ligetvári Patrikék, a 18. percben pedig már tíz rontott lövésnél tartottak. Anadin Sulijakovic jól védett a katari kapuban, de komoly bravúrokra nem volt szüksége.
Chema Rodríguez szövetségi kapitány 7–3-as hátrányban időt kért, mert bár védekezésben voltak jó megoldások, a támadójáték szinte egyáltalán nem működött. A folytatásban egyre hatékonyabbá váltak a támadások, Imre Bence vezérletével összejött egy 4–1-es sorozat, majd a 28. percben Sipos Adrián egyenlített, a szünetben pedig 12–12 volt az állás.
A második félidőt egy 4–1-es sorozattal kezdték a magyarok, akik a 32. percben vezettek először a meccsen. Ezt követően a 45. percig felváltva születtek a gólok, ebben az időszakban már nyomuk sem volt az első felvonásban látott problémáknak támadásban. Az ellenfél emberfogáson alapuló nyitott védekezéssel próbálkozott, de nem járt sikerrel, és más taktikai változtatással sem tudott közelebb kerülni a magyarokhoz.
Imre Bence kilenc, Szita Zoltán és Bóka Bendegúz négy-négy góllal, Palasics Kristóf 11 védéssel járult hozzá a sikerhez.
A magyarok két győzelemmel és egy döntetlennel jutottak tovább a csoportkörből, a középdöntőben pedig kedden 37–30-ra kikaptak az Európa-bajnok franciáktól, majd csütörtökön 29–26-ra nyertek Ausztria ellen.
A negyeddöntőt kedden játsszák Zágrábban, az ellenfél kiléte vasárnap válik ismerté.
Kézilabda vb, középdöntő, 3. forduló
- Magyarország–Katar 29–23 (12–12)
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI)