Nem kizárólag a Barcelonának képes ártani Ignacio Iglesias Villanueva, gyorsan bebizonyította, hogy úgy általában alkalmatlan az asszisztenseivel együtt.

Valenciában mindenki látta Messi gólját, elvégre egy jó 20 centivel a gólvonal mögé pattant a labda, csak azok nem vették észre, akiknek meg kellett volna adnia, volt persze emiatt nagy felháborodás. A Barca-drukkereknél persze vörös posztó lett Villanueva és Enrique José Ramos asszisztens, Real-bérencek, csalók, vakok lettek.

De időközben kiderült, hogy nemcsak a Barcelona ellen téved, hanem sikerült neki rá négy napra is egy feltűnő hibát elkövetnie. Az Espanyol–Tenerife Spanyol Kupa-meccsen csaptak le újra, és néztek be egy kezezést, erre adtak tizenegyest a hazainak:

Egyébként ez az ítélet több sebből vérzik, az egy dolog, hogy a partjelző nem látta, hogy másfél méterrel a tizenhatoson kívül volt a kezezést, de még csak nem is volt szabálytalan, hiszen egy méterről, erővel lőtte ki a természetes testhelyzetben lévő kart.

Pedig ekkor még vezetett a másodosztályú Tenerife, a büntetőt viszont berúgta az Espanyol, majd végül nyert is 3–2-re, amivel továbbjutott. Most már a Kanári-szigeteken is utálják a sporit, kezd bezárulni a kör.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés