A statisztikákkal foglalkozó Opta érdekes adatokat tett közé annak apropóján, hogy Lionel Messi tegnap, azaz október 16-án debütált tíz éve a Barcelonában. Tíz év gól és gólpassz termését szedték össze, és roppant érdekes végeredmény született.

Miután tíz éve mutatkozott be az argentin zseni, tíz évet hasonlítottak össze, mégpedig azt, hogy Messi debütálása óta az öt topligában – angol, olasz, német, spanyol, francia bajnokság – melyik játékosok állnak a legjobbak a gólok és gólpasszok alapján. Ez a hokiban az úgynevezett kanadai táblázat, és váratlanul épp a világ két legjobb játékosa áll az élen.

Messi a legjobb, hiszen 47 meccsel kevesebbet játszott, mint a szintén 349 pontnál járó Ronaldo. A Barca istene 284 meccsen 249 gólt szerzett, ez ugye 0.88-as meccsenkénti átlag, ráadásul 21-gyel több gólpasszt adott. A portugálnak gólból van 21-gyel több, neki 0.82-es a gólátlaga. Egészen elképesztő számok. Nem véletlen, hogy Messi a négyszeres aranylabdás, míg CR kétszer kapta meg ezt a díjat.

A harmadik helyen Zlatan Ibrahimovic áll, aki az elmúlt tíz évben játszott a Juventusban, az Interben, a Barcelonában, a Milanban és a PSG-ben is, összesen 196 gólig jutott, vagyis bőven le van maradva, de gólpasszokban csak kettővel áll Ronaldo mögött. Viszont Zlatan már 33 éves, szóval nem fogja csökkenteni a távolságot.

A lista legmeglepőbb szereplője Antonio Di Natale, aki messze a legkevésbé ismert, elismert alakja a díszes társaságnak, az olasz az Udinesében nyomta le ezt a tíz évet, és berámolt 178 gólt. Frank Lampardot kell még kiemelni, aki középpályásként kúszott be a csatárzsenik közé. Hihetetlen, amit a Chelsea korábbi, a City jelenlegi játékosa művel(t).

Na de mi lesz a vége a Messi–Ronaldo csatának?

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.