Ugyanazt a büntetést kapta a Real Madrid és az Atlético Madrid és ugyanazért, mint a Barcelona.

Másfél évvel ezelőtt két átigazolási szezonból is kizárták a Barcát, mert megszegte a 18 éven aluli játékosok klubváltására vonatkozó szerződtetési szabályokat. Ez igazából azt jelentette, hogy bár igazolhatott a csapat, de nem regisztrálhatta a játékosokat.

Na hát most a két madridi klub is hasonló sorsa jutott: 2016 nyarán és 2017 telén igazolhatnak bárkit, de a 2017–2018-as idény előtt nem regisztrálhatják, vagyis nem léphetnek pályára az új szerzemények. És akkor még fizethetnek is 1,26 millió svájci frankot.

Fellebbezni persze lehet, és valószínűleg fognak is a csapatok, aztán majd meglátjuk, milyen sikerrel.

A FIFA hivatalos közleménye így szól:

„A két klub megszegte a nemzetközi átigazolásokra, valamint az utánpótláskorú játékosok regisztrációjára és szerepeltetésére vonatkozó szabályokat. Az átigazolási tilalom értelmében a két csapat a következő két átigazolási időszakban nem regisztrálhat új játékost a FIFA TMS-rendszerébe.”

Azért a spanyol bajnokságot még nézed? Fogadsz is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Portugáliai rémálom: A Fradi négy góllal kikapott és kiesett az Európa-ligából

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés