Így bekövetkezett az, hogy 1956 óta először nem jutott ki magyar súlyemelő az olimpiára.

Két napja arról jött a hír, hogy Nagy Péter nem versenyzett a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség thaiföldi világkupáján, amely az utolsó állomása volt a párizsi olimpiára selejtező sorozatnak.

Nagy el is mondta, miért:

„Az utolsó egy hónapom térdfájásos volt, hol tudtam edzeni, hol nem. Összetettben 422-t kéne csinálni, vagyis a legjobbam felett emelni, ami még teljesen egészségesen sem lenne egyszerű, sőt. Immár csak a szerencsében bízhatok, másban nem. Hogy mekkora esélyt adok magamnak az olimpiai indulásra? Úgy egy százalékot.”

A magyar szövetség ennek ellenére bele akart kapaszkodni az utolsó szalmaszálba is, ismerik a mondást a reményről és annak meghalásáról. Ezért aztán

kiutaztatta Nagyot az ominózus thaiföldi versenyre, pedig tudták, hogy a térde miatt nem emelhet nehezet, ami ebben a sportágban ritkán jó ómen.

De már csak azért is erőltette ezt a versenyt a szövetség, mert egyedül Nagy juthatott volna ki Párizsba az olimpiára. Ahogy a legutóbbi három olimpián is csak ő tudta kivívni a részvételt, 2021-ben 7. lett.

Vagyis 1956 után nem lesz magyar súlyemelő az olimpián.

A 444 azt írja, hogy szakmai elemzésbe nem mennének bele, de: azért elég sok minden elárult a hazai szövetségről, hogy 2024-ben így néz ki a honlapja.

(Forrás: 444.hu, fotó: MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés