Marcelo Bielsa edzőként egy zseni, és most már azt is tudjuk, hogy úgy képes nyilatkozni, ahogy senki.

Az argentin edzőfenomén nyáron átvette a másodosztályban szereplő Leeds United irányítását. Az első fordulóban a tavaly még Premier League-ben szereplő Stoke-t verték 3–1-re, vagyis a kezdés tökéletes volt.

Majd a meccs után az angolul egyáltalán nem beszélő Bielsa adott egy teljesen fura nyilatkozatot. A tolmácsa előbb lefordította a kérdést neki, majd ő elmondta a választ, amit a tolmács angolra fordított, Bielsa meg ezt (próbálta) újra elmondani. Mérsékelt sikerrel.

Az interjúban – már amennyire érthető – semmi extrát nem mond egyébként Bielsa: elégedett, és azokat fogja játszatni, akik a legjobbak.

  • Bielsa egyébként Guardiola kedvenc edzője:

Guardiola elárulta, szerinte ki a világ legjobb edzője, és meg fogsz lepődni

Talán nem rá gondolsz, de tény, óriási koponyáról van szó, aki nagy hatással van a futballra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve