A magyar bajnok ugyan csak holnap játszik a Ludogoreccel, de már ma izgalmasan alakult a két csapatnak a Bajnokok Ligája.

Ugyanis a selejtező következő körét is kisorsolták, tehát már lehet tudni, ki lehet a következő ellenfele a Ferencvárosnak, ha továbbjut a BL-ben.

Ebben az esetben a következő körben a luxemburgi F91 Dudelange és a máltai Valletta FC párharcának továbbjutója érkezhetne. Ez a tavalyi eredmények alapján borítékolható volt, hogy a Dudelange lesz, ma azonban borult a papírforma:

a Valletta ugyanis 2–2-t játszott Luxemburgban, hiába vezettek a hazaiak már két góllal is.

A Dudelange így már nem feltétlenül esélyes, pedig tavaly, miután a Vidi vért izzadva kiverte őket a BL-ből, óriásit meneteltek az El-ben: kiejtették a Legiát és a Clujt is, a négy meccsen háromszor nyertek, egyszer ikszeltek. Így El-csoportkörbe jutottak a luxemburgiak.

Amennyiben egyébként nem sikerül a továbbjutás a Fradinak, akkor az Európa-ligában a Valur Reykjavík–Maribor párharc vesztesével játszik az FTC.

Olyan támadókat igazolt a Fradi, akik nem játszhatnak a BL-selejtezőben

Idén már fél évre előre terveztek – de homokszem került a gépezetbe.

(fotó: Emilio Andreoli/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés